Familienstartzeit (Vaterschaftsurlaub) vagyis apasági szabadság szülés után
Miről is van szó pontosan?
Az EU-s irányelv (
2019/1158) "
a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közöttiegyensúlyról" alapján Németországnak is be kell(ett volna már) vezetnie egy 10 munkanapos, teljes fizetéssel járó szabadságot a másik szülő (többnyire az apa) számára, közvetlenül a gyermek születése után.
Mi az aktuális helyzet a 10 napos „apasági szabadsággal”? (Forrás)
Németországnak már 2022 nyaráig végre kellett volna hajtania az irányelvet. De a szövetségi kormány ezt még a mai napig nem tette meg. Az Európai Bizottság már megindította a szerződésszegési eljárást a német állam ellen. Ennek ellenére továbbra is késik a fizetett apasági szabadság tényleges bevezetése.
A két hetes fizetett családalapítási szabadság (
Familienstartzeit) bevezetéséről a korábbi koalíciós kormány megállapodott, de a 2023 márciusában benyújtott
törvénytervezetet a finanszírozással kapcsolatos nézeteltérések miatt soha nem fogadták el.
A kormányváltással 2025 végén a prioritások is megváltoztak: a jelenlegi koalíciós megállapodás (2026. januári állapot) már nem tartalmazza a családialapítási szabadságot. (Familienstartzeit).
Mit tartalmaz(na) az családalapítási szabadság?
A legfontosabb tudnivalók:
- Nem vonható le a szabadságból: Ez egy külön erre a célra fenntartott időkeret, hasonlóan az anyáknak járó Mutterschutz-hoz.
- 100% fizetés: A munkáltató fizeti (amit aztán az állam megtérít neki), tehát nem csökkenti a család bevételét, mint az Elterngeld.
- Automatikus védelem: Ez alatt az idő alatt is különleges felmondási védelem illeti meg a szülőt.
Miért kivételeznek a köztisztviselőkkel (Beamte)? (Forrás 1) (Forrás 2) (Forrás 3)
2025 szeptemberében a kölni közigazgatási bíróság (Az. 15 K 1556/24) úgy döntött, hogy a szövetségi köztisztviselők közvetlenül hivatkozhatnak az EU összeegyeztethetőségi irányelvére. Ennek értelmében egy szövetségi tisztviselőnek visszamenőlegesen tíz nap fizetett apasági szabadságot ítéltek meg, mivel Németország nem hajtotta végre a irányelvet a 2022 augusztusáig megadott határidőn belül.
‼️Fontos: Az ítélet nem jogerős – a szövetségi kormány fellebbezést nyújtott be. Ezenkívül létezik egy ellentétes ítélet a berlini tartományi bíróságtól 2025 áprilisából, amely a német szabályozást elégségesnek ítéli.
Mit jelent ez a szövetségi köztisztviselők számára?
Azok a szövetségi köztisztviselők, akik 2022. augusztus 2. után lettek apák, a kölni közigazgatási bíróság ítélete alapján tíz napos apasági szabadságot igényelhetnek. A szakértői ajánlást, hogyan vehető igénybe, az alábbi
cikkben találod.
Mi vonatkozik a többi apára és partnerre?
A magánszektorban dolgozók édesapák és partnerek esetében sajnos egyelőre marad a joghézag. Mivel a törvénytervezetet hivatalosan nem fogadták el és nem emelkedett jogerőre, ezért nincs törvényes jog és az EU-irányelv közvetlenül sem érvényesíthető a magánszférában a munkáltatóval szemben. Legfeljebb az állami kártéritési igény (Staatshaftungsanspruch) merülhet fel.
💡Tipp: Mielőtt a párod erre alapozná a terveit, mindenképpen ellenőrizzétek az aktuális állapotot a munkáltatónál, mert sok cég már önkéntesen bevezette ezt a juttatást a törvényi kötelezettségtől függetlenül, hogy vonzóbb munkahely legyen!
Mi a megoldás?
Jelenleg az alábbi „klasszikus” módszerek használhatók a születés utáni első hetekben:
- Rendes szabadság (Urlaub): A felhalmozott szabadnapok kivétele.
- Felhalmozott túlóra (Überstunden) felhasználása (esetleg kombinálva szabadsággal)
- Elternzeit már az első naptól: Bejelenti a szülői szabadságot közvetlenül a születés utáni első hónapra (így igénybe vehető a partnerhónapok után járó Elterngeld is).
📌Összefoglalva
A Familienstartzeit bevezetése várható, de a pontos időpont még bizonytalan.
A családoknak ezért érdemes előre egyeztetni a munkáltatóval, és alternatív megoldásban gondolkodni (pl. korai Elternzeit, szabadság).
〰️💠〰️
Kapcsolódó blogbejegyzések:
Ez a bejegyzés a Babaváró bürokrácia Németországban című, 9 részes sorozatunk része. Mivel a teljes útmutató már megjelent, a sorozat bevezetőjéből közvetlenül elérheted mind a kilenc cikket: (1) Hebamme (Bába/Szülésznő), (2) Mutterschutz és Mutterschaftsgeld, (3) Elternzeit, (4) Familienstartzeit, (5) Elterngeld, (6) Kindergeld, (7) Anyakönyvezés, (8) Betegbiztosítás és Gyerekorvos, (9) Bölcsi / Ovi
〰️💠〰️
❓Ti hogy oldottátok meg az első időszakot? Milyen tapasztalataitok vannak?
👉🏻 A következő részben a gyermekgondozási támogatásról (Elterngeld) lesz szó – vagyis a szülői szabadság pénzügyi oldaláról.
📲 Ha további tartalmak érdekelnek, kövess Facebookon, hogy ne maradj le a hasznos információkról és tippekről!
#Elternzeit # Szülöiszabadság #Elterngeld #Felmondásivédelem #Kündigungsschutz #VirtuálisAsszisztens
〰️💠〰️
Megjegyzések
Megjegyzés küldése